Rettegés a nem létező szavaktól
Állandóan szorongok, nehogy olyan szókapcsolatot használjak, amely valójában nem is létezik. Egy kezdő írónál ez legalább akkora orbitális hiba, mint egy sírásónál az átütő jókedv a halott elhantolása közben. Ez egy végzetes hiba.
Éppen ezért, hogy megelőzzem a nyelvi gyalázatot, gyakran mániákusan ellenőrzöm a bizonytalan szavak helyességét az interneten. Ez a rögeszmés ellenőrzés azóta kísért engem, amióta részt vettem egy írótáborban. Ekkor még csak 14 éves voltam, de szentül hittem, hogy lenyűgöző tehetséggel vagyok megáldva.
Az önmagamba fektetett vak hit, egészen addig tartott, amíg ki nem röhögtek a "fejemnek a búbjából pattant ki" szókapcsolat miatt. Sokáig búbslakodtam emiatt, rengeteg búbtörést okozott számomra a búb szó rendeltetésszerű használata. Számtalanszor megfordult a fejem búbján, hogy hibásan használom. De mára elengedtem a búbt és hagyom szabadon szárnyalni a búbkapcsolataimat.
A szorongásom nemcsak szövegíráskor jelenik meg, hanem gyakran akkor is, amikor magasan kvalifikált nézőközönség előtt kell beszélnem. Számomra a nyilvános, a négyszemköztinél nagyobb közönséget elérő beszélgetések is zavarba ejtők, olyanok számomra, mint egy búb a hátamon. Zavaromban nem csupán nem jönnek szavak a nyelvemre, hanem a megfelelő ragozási kombinációk is megnehezítik a dolgomat, ezért a magasan képzett nézőközönség megtévesztése érdekében igyekszem a bizonytalan szavakat, vagy bizonytalan szóvégeket elharapni, hogy ne derüljenek ki a hiányosságaim.
A nyelvi szorongásomnak létezik még egy harmadik válfaja is, amelyet a helytelenül kiejtett szavak alkotnak. A félelem már annyira átitatja ezt a csoportot, hogy inkább már felhagytam a bizonytalan szavak kiejtésével.