Megszólal a méh

Szinte láthatlanul telepedett rád a harmincadik életéved nyomása, majd amikor megérkezett a negyvenedik születésnapod, a méhed egyre hangosabban szajkózta, hogy  most már tényleg szülni kéne és a környezet is tapintatosan mantrázta neked, hogy a gyermekvállalás melletti legfontosabb indok az az, hogy kicsúszol az időből. 

Először csak azt veszed észre, hogy egyre több nőkortársad tologatja a babakocsit körülötted. A probléma akkor kezd kicsúcsosodni, amikor már egyre több kortárspali ismid is jön azzal a négykerekűvel, te pedig még arra is alkalmatlan vagy, hogy ne száradjon ki a fikuszod a télikerted déli oldalán.

Aztán, amikor eltűnik a babakocsi, és már óvodába kezdenek el járni mások gyerekei a méhed falára egyre nagyobb nyomás nehezedik, gyártani kéne valami 2.1-es Évike változatot. De mi van akkor, ha úgy érzed nincs itt az idő? Nyomtassunk 3D-ben, akkor is, amikor nem vagyunk rá készen?

Kezdjük a nehézségi alapoknál

Mi van akkor, ha nem találtuk meg az ideális hímivarsejtgazdát? Napjainkban az ismerkedési rituálé - jobbra vagy balra húzással jelezzük, hogy tetszik-e a dög a képernyőnkön - nem kedvez a gyermekvállalási kedv fenntartásának, hiszen annyiféle falatka közül tudnak választani, hogy nem olyan egyszerű a matróz horgát beakasztani a kikötőnkbe, akivel az életünk végéig, vagy a lakáshitel futamidejének a lejáratáig együtt maradhatunk.

Ha a hímivarsejt előállt, szükségeltetik egy viskó, amely hosszútávon képes biztosítani az otthon melegét, amit nehéz kivitelezni, hiszen a legtöbb fiatal, nem hogy saját lakással nem rendelkezik, hanem hosszú évek spórolása során egy lakáshitel elindítására elegendő összeg sem gyűlik össze.

Ha mindezek már előálltak, fontos gondolni arra, milyen karriert és perspektívát képzelsz el magadnak. Szép lenne egy olyan világban élni, ahol a férfi képes lenne eltartani a családját, és a feleség pedig zoknit varrogatva várja haza Kovács Ákost, paprikáskrumplival a műanyag kockás abrosszal borított terülj-terülj asztalkánál. Kevés nőnek adatik meg ilyen lehetőség, de a fontosabb kérdés az az, hogy akarunk-e élni ezzel. Hiszen tudatában vagyunk annak, hogy a konyhán és a gyerekszobán kívül számtalan területen is képesek vagyunk kamatoztatni a tehetségünket. Egy karrierív felépítéséhez, munkatapasztalatra, megfelelő képzettségre és rengeteg teperésre van szükség, így válhatunk képessé arra, hogy kilenc év múlva a negyedik kölök után is visszajuthassunk a munkaerőpiacra, hogy tejbegrízt tudjunk tömni a gyermekünk pirospozsgás pofijába.

Az anyagi javak csupán egy alapot jelentenek a katedrálison, de ennél fontosabb az, hogy mi mit érzünk. Azt gondolom, nem egy jó stratégia gyereket vállalni azért, mert úgy érezzük muszáj, mert a környezet erőszakosan tuszkolná belénk a gyereket, vagy mert nem akarunk egyedül megöregedni, vagy jelöletlen sírba kerülni halálunk után. 

A szériagyártásnak talán akkor van értelme nekikezdeni, ha már elég önzetlenek vagyunk ahhoz, hogy lemondjunk a szabadidőnkről, az igényeinkről, és hogy képesek legyünk magunk elé helyezni az ivadékunkat minimum életünk végéig, hogy ne hibáztassuk őt a sorsunkért, hanem az életünk egyik legnagyobb ajándékának tekintsük őt.