Fénybe

Egyedül jöttem,
ujjaim között súlyos sugarak szűrődtek át,
a fény már nem melegített,
élettelenül hullott ki a tenyeremből
három milliárd szívdobbanás.

Az emlékek,
mint apró, szikrázó kristálygolyók,
úgy gurultak végig
a mágikus parkettán,
szabálytalan alakzatokba rendeződtek
a pillanatok.

Egyedül jöttem,
a mámortól izzó kristálygolyók között,
ötezer csók és ölelés,
ezer szeretkezés,
húsz közülük nyilvános térben,
egy pedig a szomszéd levendulaföldjén.

Egyedül jöttem,
olvadó kristálygolyók között,
száz elhordott öltönynadrág,
a hazugságok sora végtelen,
most pirosak lettek a parkettán.

Egyedül jöttem,
az emlékeim között nehéz pillanatok voltak a fehérek,
amikor nehéz volt nekem,
hogy élek.

Egyedül jöttem,
a kristálygolyók vibráltak előttem,
pirosan és fehéren.
Párhuzamos sorokba rendeződtek a pillanatok,
végtelennek látszó sávot formáltak.

Nyílik az ajtó,
kristálygolyók milliárdjai ömlenek be rajta,
pirosak és fehérek.
A pirosak elsüllyedtek,
a fehérek felülkerekedtek rajtuk.

Az ajtó egyre szűkülve spirálként szippant be engem,
engem,
pirosat és fehéret.

fejléckép: Piet Mondrian - Composition of Red and White; Nom 1,Composition No. 4 with red and blue