Az állami fagylaltárus

Szerettem a Trapperem,
a Skálában vettem,
akkor még álmodni sem mertem róla,
hogy egyszer Levi's-t fogok viselni.
Egy Sony walkman-en hallgattam a fekete kazettát.
A Nemzet Csótánya, azt ordította, hogy "Nem kell".
A Privatizációs Hatóság fekélyszínű ajtaja előtt álltam.
Még kopasz voltam.
A titkárnő blúzán megfeszültek a gombok, beengedett a kénkövek közé.
Az igazgató már kopasz volt, kis kakas a szemétdombon.
A titkárnő felé hajolt, megszökött a lyukból a fürge gomb.
Még sohasem haraptam egyetlen szaftos dinnyébe sem.
Az igazgató arcán a közöny, körkörös mozdulatokat tett és elhagyta a szobát.
Azt hittem állami fagylaltárus leszek, mindenkinek adhatok egyet ingyen.
Zsibbad az arc nyolcadik gombóc után,
de az igazgatónak kellett a kilencedik.
A titkárnő testén az ékszer szemezett velem,
de én csak a fagylaltárus voltam, neki pedig kilenc gombóc ingyen kellett.
A szerelem nyirkos tevepatái már csak nyomok voltak a sivatagi homokban.
Az igazgató a kerekasztalhoz ült,
az ügynökakták a fiókból osztogatták a körmöst,
a pofonokkal töltött verőemberek pedig új egyenruhát kaptak.
A tömeg koppant a járdaszegélyen, amikor elolvadt a fagylalt az igazgató zsebében.
Szeretem a farmerem,
a kínaiban vettem,
akkor már álmodni sem mertem róla,
hogy egyszer Levi's-t fogok viselni.
Torrentről töltöttem le a Pappa Pia-t,
A Nemzet Csótánya, már nem ordítja többé, hogy "Nem kell".
A Privatizációs Hatóság fekélyszínű ajtaját betörték.
Már kopasz vagyok.
A titkárnő blúza megfeszül, kilátszódnak a hurkák,
mint a malac a jégen, úgy csúszott, amikor eldobták.
Az igazgató hatalmas totem alatt tölgyfa koporsóban érlelődik, mint egy Bourbon whisky.
Alvajárók gurulnak a futószalagon, gyártani mennek.
Eldobott csikkek, mint levágott csecsemő ujjak,
úgy integetnek, amikor gurulnak.
Pofonokkal töltött ampullás üvegek,
koppannak a járdaszegélyen, amikor végeztek a reggelivel a robotok.
Üres hasak, gyomorgyűrűvel vannak tele,
így gombócok nélkül sem éheznek.

fejléckép: William Henry Dethlef Koerner - Ice Cream Stand (1917)