Az ágy, ahol élünk

Az ágy, ahol élünk, húsz, harminc, negyven éve, még serdülőként, jó tanulóként, iskolakerülőként olvasztott magába szerelemtől, vágytól, fiatalságtól homályos tekintetünkkel, pattanásos bőrünkkel, első szőrszálakkal a nemiszervünkön, hogy ügyetlen érintésekért és korai magömlésekért cserébe élet halál harcot folytassunk egy megsárgult, izzadságfoltos, moly szagú takaróért.

Az ágy, ahol élünk, egyszemélyes volt, de francia lett, miközben mi az ájulás határáig ismerkedtünk a francia nyelv szépségeivel. A testünk a forró lekváros pirítósoktól és a hormonháztartásunk változásától egyre nagyobb teret követelt magának. Macskakaparás szerű hegek nőttek a nyíló combodon és a tenyeremet félig kitöltő melleden. A zebra minták virágzó nőiességed újabb jelei voltak, egytől egyig elneveztem őket a mi kis kétszemélyes játékunkban, mindig azt keresgéltem rajtad, hogy ugyan hol rejtőzik az újabb. De ahogy leszállt az éj és álomba szenderültél a takarót akár egy varázsló, úgy rántottad le rólam én pedig ádámkosztümben dideregtem a sötét Paradicsomban.

Az ágy, ahol élünk, a Király utcába költözött egy csótányokkal teli garzonba. A Tom és Jerry-s huzat helyére IKEÁ-s virágminta került és a dunna helyét átvette egy hipoallergén takaró, de a kiéhezett molyok szárny verdesése továbbra is fekvő háborúra buzdított minket. Hosszú éjszakákon át készültél a szigorlatra, röpke időre enyém volt a takaró mind a négy sarka, de ahogy mellém bújtál és a megfagyott lábaddal a térdemhez értél, azonnal eldobtam a tiltott gyümölcsöt.

Az ágy, ahol élünk, unatkozva figyeli, ahogy a legnagyobb akció benne, ahogyan Salma Hayek bikiniben kígyóval a nyakában táncol a laposképernyőn. Azon morfondírozok, hogy milyen az optimális vastagságú zokni, hogy a szemölcseim és a takaró egy apró része legalább megmaradjon nekem. A kezem véletlenül a melleden landol és megállapítom, hogy kifolyik belőle a szokatlan méretű kebled. Sokkolva hallgatom a hírt, hogy hamarosan hárman leszünk, te pedig önelégülten gyűrőd be a zsákmányt a lábad közé.

Az ágy, ahol élünk, kicsi és nyikorog. Négy parányi láb hajnali öt órakor ugrál a fejem felett és azt kiabálja, hogy apa, ébredj! Tudom, hogy négy újabb láb óriási konkurencia, nem hogy takaró, pléd, de még egy rongydarab sem jut nekem, amit magamra teríthetek, hogy legalább a stratégiailag fontos területeket megóvjam a fagyhaláltól. A melledre nézek, elfelejtettem a zebracsíkok nevét, amint megszülettek a gyerekek, elmaradt az újszülött hegek keresztelője, az egykor mindent jelentő piros cseresznyéid, már csak tompán hívogatnak engem.

Az ágy, ahol élünk üres lett hirtelen, először csak átköltöztek a gyerekek a saját szobájukba, iskolába, egyetemre mentek, idővel már csak hetente, majd havonta, végül évente kétszer tértek csak haza. Visszaállt minden a régi kerékvágásba a távkapcsoló nálam, a takaró pedig nálad van. Az egyik reggelen arra ébredtem fel, hogy a takaró rajtam hever te pedig üveges tekintettel nézel magad elé, a tested nem hidegebb mint máskor, de nem nyúlik a takaró felé.

fejléckép: Rembrandt van Rijn - The French Bed (1646)