A babaágy

Pont este hétkor léptem oda a babaágyhoz, kiemeltem belőle azt az apró teremtményt, amely elsőként álmaimban fogant meg. Ringatom, magamhoz ölelem, hogy ne sírjon, a lény elhallgat, elengedem őt és visszahelyezem a nyughelyére. Betakarom, végigsimítom az arcát, elmosolyodik, visszamosolygok, még ébren van, pont úgy énekelek neki, mint tegnap:

Tente baba tente
Itt van már az este

Lehunyja a szemét. A látványtól összeszorul a mellkasom, mintha a szívem egy kifeszített damilon lengene, odanyomom a mellkasomhoz az ujjam, gyengéden masszírozom vele, a lüktetés enyhül. A babaágyra nézek, rózsaszínre festettük, pont olyan színűre, mint amilyen a kislányom arca volt, amikor megszületett. A damil helyét egy szögesdrót vette át, minden dobbanásnál egyre mélyebbre hatol a szívembe. A csupasz mellkasomat bámulom, nincs rajtam a szoptatós melltartóm, az elefántcsont színű bőrömön az apró pihék megmoccannak és halvány ráncok bujkálnak a középkorú testemen. Át kell vennem, mert a kislányom éhes. Anna felsikolt, visszalépek a babaágyhoz, ahogy magamhoz szorítom, a mellkasom közepén egy fekete folt jelenik meg. Lágyan karolom át Annát, csókot lehelek a homlokára, elhallgat, elengedem és visszahelyezem a babaágyba, betakarom, végigsimítom az arcát, elmosolyodik, visszamosolygok, énekelek neki pont úgy, mint az előbb csak hangosabban:

Tente baba tente
Itt van már az este

Lehunyja a szemét. Összeszorul a mellkasom, fénylő fekete tollak rajzolódnak ki rajta, a mosdóhoz rohanok, hogy lemossam magamról a holló jelét. A drótkötél kettétöri a szívemet. Hallom, ahogy a férjem a konyhában előkészíti a vacsorát, csörögnek a tányérok, koccan a pohár, a késsel zöldséget aprítanak, minden egyes vágásnál a szívemből szel le egy újabb darabot. A kislányom felsír, ha magamhoz ölelem attól biztosan megnyugszik. A mellkasomról az a sötét torzonborz holló rikolt. Félek, ha Annácska meglátja még hangosabban fog visítani a fejemben.

Magamhoz szorítom azt az aprócska teremtményt, aki elsőként álmaimban fogant meg. Ringatom, hogy ne sírjon, Anna elhallgat. Elengedem és visszahelyezem a babaágyba, betakarom, végigsimítom az arcát, elmosolyodik, visszamosolygok, énekelek neki pont úgy, mint az előbb csak hangosabban:

Tente baba tente
Itt van már az este

A dal végén veszem észre, hogy Anna pici orrocskáját, mintha befogta volna a madár tollazata, arcocskája feketedni kezd, a mellkasomról elröppent a holló. Annácska arca koromfekete, fekete, mint az éjszaka, fekete, mint a széntabletta, fekete mint ezer kialudt monitor kijelzője, fekete, mint, ezer kiégett mécses a halottak napján, fekete, mint anyám gyászruhája, amikor meghalt apám.

Karomba veszem Annácskát, ringatom, magamhoz ölelem, hogy ne sírjon, elhallgat, elengedem őt és visszahelyezem a babaágyba, Annácska ekkor már szénfekete, mint hamu úgy porlad el egy pillanat alatt a szemem előtt.

Annácska elhallgatott.

A babaágy üres, énekelek pont úgy, mint az előbb, csak most utoljára:

Tente baba tente
Itt van már az este

fejléckép: Gustave Doré - The Raven Pl.24 (1884)